SZABADSÁG
IGAZSÁGOSSÁG
SZOLIDARITÁS
TISZTESSÉG

Az MSZDP rövid története Simon István előadása

Elhangzott az MSZDP 125 éves emlék kongresszusán

 

a magyar szociáldemokrata mozgalom 125 éve


1890. december 7-én ült össze a Magyarországi Általános Munkáspárt - amely az egy évvel korábban Párizsban megalakult II. Internacionáléban képviselte a magyarországi szocialista mozgalmat - IV. kongresszusa, amely egyúttal az MSZDP alakuló kongresszusa is volt.
Természetesen lehetetlen küldetés ennek a sokszínű, sikeresebb és olykor drámai történéseket is magába foglaló évszázadról mindenre kiterjedően teljes részletességgel beszélni. A rendelkezésre álló 20-25 percben megpróbálom a szociáldemokrata mozgalom legfontosabb történeti, eszmetörténeti mozzanatainak, csomópontjainak érzékeltetését az egyes - egymástól jól elkülöníthető - történelmi időszakok által felvetett problémák összefüggésében. Az 1890- es pártalapítástól eltelt évszázad öt jól elkülöníthető, sajátos jegyeket felmutató szakaszokra tagolható elsősorban a párt történetét meghatározó események szempontjából: 1. 1890-1918. őszéig 2. forradalmak kora 3. ellenforradalmi negyedszázad 4. 1944/45.-1948. 5. 1948-1990. Ez utóbbi tovább bontható (egyúttal árnyalva a párt és mozgalomtörténet elágazásait ) belső, ill. külső emigráció vagy 1956 őszének történéseire. 6. 1990-től napjainkig.


A szocializmus megvalósításának küldetéstudata az MSZDP esetében is hasonlóan a kortárs pártokéhoz marxista ill. marxista revizionista eszmetörténeti jelenségként, kategóriaként jelentkezett.
Az első levonható tény-megállapítás, hogy a magyar szociáldemokrata mozgalom ebben a 125 évben - leszámítva az ún. koalíciós időszakot ill. a forradalmak hónapjait - ellenzéki szerepben tevékenykedett, olykor szervezeti ( egyúttal földrajzi megosztottságban ). Talán ebből a tényből, (vagy ha úgy tetszik történelmi adottságból ) következően alakult ki az a (osztály)harcos és következetes eszmei és szervezeti háttér, amely a magyarországi demokrácia-kérdés és demokrácia építés egyik megkerülhetetlen és erkölcsileg kikezdhetetlen szereplőjévé tette az MSZDP-t ill. 1939-től SZDP-t. A párt első hivatalos programjai ( az első kongresszuson elfogadott „Elvi Nyilatkozat”, amely az 1889 elején megalakult osztrák Szociáldemokrata Munkáspárt „Elvi nyilatkozatának” főbb pontjait átvette. ill. az 1903-as Pártprogram, amely a másik német nyelvterület legjelentősebb pártja az SPD 1891-es erfirti programjára épült ) rögzítette azokat az alapelveket amelyek egyébként kisebb-nagyobb hangsúlybeli módosulásokkal 1944-ig érvényben maradtak. Ezek legfontosabb alaptézisei a polgárosodás folyamatának a szociális és demokratikus/politikai jogok kiterjesztésének igényét, szükségességét fogalmazták meg. Már a századforduló éveiben ill. az első vh. időszakában a párt társadalmi beágyazottságát bizonyítja néhány statisztikai adat: a szakszervezetek taglétszáma az 1901-es 10 ezer főről 721 ezerre nőtt ( ez még akkor is figyelemre méltó növekedési arány, ha a történeti határok között értendő ). Ez a létszám a Horthy-korban 110-120 ezer fő volt, majd az 1945 utáni időszakban, 1947-ben elérte az 1 millió 350-ezret. 1905 és 1913 között ( szűk évtizedben) összesen 2500 sztrájkakció indult ( 300 ezer résztvevővel ). Népszava napi példányszáma – csak vidéki nagyvárosokban - 1916-os adatok alapján: 2.700 ( Győr 510 ).

 

 

 2015 125 nnepi kongresszus05w


Az első világháború következményeként Kelet- és Közép- Európában jelentkező polgári demokratikus és radikális baloldali – az oroszországi folyamatokból következő bolsevista indíttatású - forradalmi hullámok következtében a magyar szociáldemokrata mozgalom is szembesült azzal a „két osztatú” baloldali tartalommal, amely végigkíséri az európai szociáldemokrata mozgalmat is a 1920-as évek kezdetétől 1948-ig. Az 1918-as októberi demokratikus változások a szociáldemokrata mozgalom természetes keretét jelentették ( ha rövid időre is ), az ún. Tanácsköztársaság hónapjai inkább kompromittálták az addig is „gyanús”, „felforgató” marxista indíttatású mozgalmat. Ebből következően a magyar kommün bukása után az újjáalakuló párt vezetése számára egyértelmű feladatot jelentett a konszolidálódó ellenforradalmi rendszer meghatározó tényezőivel való megegyezés keresése, és a demokratikus elkötelezettség egyértelműsítése, amely nem zárta ki a társadalmi és politikai jogokért való egyértelmű kiállást. A bolsevista elmélet és gyakorlat következetes elutasításának és a hatalommal való kompromisszumkészség szimbolikus aktusa volt 1921 decemberében megkötött ún. „Bethlen-Peyer paktum”, amely lehetővé tette a demokratikus baloldal ( igaz korlátok közé szorított ) szervezeti és parlamenti működését 1944 márciusáig.


Ez utóbbi - a képviselői választások eredményeit figyelembe véve - egyre csökkenő tendenciát mutat ( az 1922-es - az első választási részvétele - 16,9 %-ról / 25 képviselő/1939-re 5, 18% -ra /5 képviselő/ zuhant ), ennek ellenére nem egyértelműen negatív a mérleg. Ennek oka egyrészt a Fővárosi Törvényhatósági választásokon a húszas évek közepén 50% fölötti szavazat arányt ért el a párt a Demokratikus Blokk tagjaként, 1930-ban önállóan indulva is megközelítette a 30%-ot, 1935-ben 25%-ot ért el. A számok is mutatják, hogy az MSZDP Budapesten ill. a nagyobb városokban fontos, megkerülhetetlen tényező volt. A 20-as, 30-as évek politikájának középpontjában a párt részéről a munkavállalók életkörülményeinek, szociális, anyagi, kulturális feltételeinek megteremtése állt, kiegészülve a demokratikus jogok ( egyik legfontosabbnak tartott választójog ) kiszélesítéséért . Törvényjavaslatok benyújtásától sztrájkok, tüntetések szervezéséig ( leghíresebb demonstráció 1930. szeptember elsejei 100 ezres megmozdulás volt – Déry T. regénye részletesen ábrázolta a tüntetés körülményeit ) széles skálán mozgott az eszköztár ezek eléréséért folytatott küzdelemben. Az egyik legfontosabb mozzanat az 1929-es OTI választás volt, amelyen a párt a Szaktanács 260 ezer szavazatból 173 ezret kapott ( 180 mandátumból 121 szerzett meg). Az MSZDP törekvéseinek is köszönhetően a harmincas évek második felében elfogadták 1937.XXI. tc-et, amely szabályozta a minimálbéreket ill. a napi munkaidőt rögzítették 8 órában, hetit 48-ban ( tisztviselőké 44 max.), sőt a munkaidő alatti pihenő szüneteket is meghatározták. 1938-ban bevezették a családi pótlék rendszerét.


A náci és a nyilas befolyás erősödése a zsidótörvények parlamenti elfogadása is hatással volt arra a döntésre, amely alapján 1939-ben elhagyták a nemzetköziségre utaló magyarországi jelzőt, hivatalosan SZDP-ként működött tovább a párt. A második világháború ill. annak kimenetele antifasiszta, demokratikus összefogás lehetőségeit kínálta a párt számára, igaz teljesen megváltozott erőtérben, történelmi helyzetben. Az 1943-as Kisgazdapárttal történt együttműködési megállapodás egy parlamenti demokrácia szabályaira épülő, és az ellenforradalmi antidemokratikus jellegének, torzulásainak kiküszöbölését szem előtt tartva/megfogalmazva egy széles társadalmi ( modern szóhasználattal élve) „centrum” összefogás lehetőségét lebegtette meg. Tudjuk, hogy 1945 után egy sajátos és összetett történelmi , társadalom-lélektani helyzetben, időszakban ( koalíciós időszak, Bibó szavaival a „próbálkozó demokrácia éveiben, amely szociáldemokrata párt számára 1948. júniusáig tartott, és amelyben legalább 10 demokrácia jelzős szerkezettel találkozhatunk a korabeli forrásokban ) a szociáldemokrata mozgalom más erőtérbe kerülve külső hatásokra és belső folyamatok következtében felszámolta önmagát és azokat a tradíciókat, amelyek az azt megelőző több mint öt évtizedben jellemezték tevékenységét. ( Peyer-kérdés mint szimbolikus megnyilvánulása ennek az önfelszámoló folyamatnak jól érzékelteti ennek az önfelszámoló folyamatnak a lényeges tartalmi hangsúlyait: ebben az új történelmi időszakban tisztázni kellett néhány kérdést a párt helyzetével és jövőbeni politikájával kapcsolatban: 1. hol legyen a párt helye a demokratikus összefogás keretében, milyen szövetségi politikát folytasson? Az újjászervezéssel, az újragondolással mit őrizzen meg a párt ill. mozgalom az ellenforradalmi időszakból? Van-e amit át kell értékelnie? 1945-től új optikája lett a dolgoknak, másfajta érzékenységgel kellett közeledni egyes problémákhoz. Az ellenforradalmi rendszertől való elhatárolódás ( politikai mind erkölcsi értelemben ) természetesen az egész azt megelőző 25 év politikáját más mezőbe helyezte, ezzel a Bethlen-Peyer megegyezésen alapuló taktikát, stratégiát is. Ebből következően Peyer Károly helyzetét, jövőbeni sorsát is kijelölte, már 1945 nyarán elkezdődött a lejáratására majd kiszorítására irányuló szervezkedés, mind a párton belül, mind a kommunisták részéről. Gerő Ernő 1945 januári szavai: nem tűrik el, hogy visszaállítsák a régi szakszervezeti vezetőséget, amelyre a szociáldemokraták Horthy kegyelméből monopóliumot élveztek és bennünket a föld alá szorítottak.” ( Horthyval való összemosáson van a hangsúly, hiszen kik töltötték volna be ezt a tisztséget ha nem a legálisan működő szocdem tisztségviselők?) Egy hónappal későbbi Révai idézet:” Ugyanazt akarjuk-e amit az utolsó 25 évben a szociáldemokraták hirdettek, nem a polgári demokráciáért, hanem a népi demokráciáért harcolunk. Az FKP-SZDP egyezmény pótléknak is rossz volt, a megállapodás tartalék fegyvere volt a Horthy-rendszernek, arra az esetre, ha fordul a kocka…” Fontos hangsúlybeli változás döntő módon befolyásolta a párt sorsát és Peyerét is.: teljesen más viszony a MKP-val, át kellett értékelni a velük való együttműködést is ill. annak tartalmát, mélységét. Ez óriási feszültséget okozott a párton, mozgalmon belül.) Belső és külső emigrációba kényszerítették többek között Peyer Károlyt, Kéthly Annát, Szélig Imrét, Szeder Ferencet is. Így sajnos az a kultúra is háttérbe és feledésbe merült, amely bázisát és keretét jelentette a művelt, önképző alsó-középosztálybeli társadalmi minőséget elérő munkavállalók számára. ( Már az első vh. előtt szakszervezetek művelődési tevékenységéhez kapcsolódóan ma már szinte irigylésre méltó adatokat lehet találni: pl. csak Aradon 8 könyvtár működött, Nagykanizsán 16, Szabadkán 7, Kassán 9, Gyomán 3. 1911-ben Nagykanizsán 82 előadást tartottak, Pécsett 63-at, Sopronban 32-őt. Vidéki városokat figyelembe véve 71 ezer hallgatója volt ezeknek művelődési rendezvényeknek. Közel 50 ezer kötetet ölelt fel a könyvtári hálózat. A párt Oktatási Osztálya által szervezett egyórás előadások, szemináriumok száma 1922 és 1940 között meghaladta a 12 ezer órát, 560 ezer hallgatóval – legtöbben 1937/38-as évben voltak közel 90 ezren) 1948 nyarával egy olyan időszak következett, amely a külső és belső emigráció megosztottságát jelentette, a sztálini típusú rendszer éveiben üldözésekkel, bebörtönzésekkel, Recskkel együtt ( amit egyébként volt szocdemesekkel építtettek) . Sajnos a külső emigráció sem volt mentes a korábbról örökölt olykor személyeskedő vitáktól és ellentétektől. Ennek az időszaknak egyik legjelentősebb mozzanata az 1973-as program megfogalmazása volt ( ebben még Kéthly Annának is szerepe volt, ő három évvel élte túl a stockholmi program nyilvánosságra kerülését). Az emigráció talán legizgalmasabb és morális szempontból is jelentős megnyilvánulását jelentették az előbb említett Kéthly Anna ill. a londoni emigrációban élő Szélig Imre jóslatnak is beillő és éles kritikát sem mellőző észrevételei az enyhülési időszak reálpolitikájával összefüggésben.


( A kelet-nyugati párbeszéd realitásai, hogyan szorították háttérbe a hiteles szociáldemokrata felfogást képviselők személyét és az általuk képviselt értékeket.)
Természetesen ne menjünk el szó nélkül, - ha csak néhány gondolat erejéig - 1956 októberének eseményei mellett. 1945 után ha csak néhány napra is tulajdonképpen kormánytényező lett ( három államminiszterrel Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Fischer József személyében) a működését ( november elsején jelent meg a Népszava mint a párt központi napilapja) újra indító MSZDP. ( Október 30-án jelentették be a párt megalakulását, elnöke Kéthly Anna lett )
A Kádár-kor vagy MSZMP időszak ideológiailag ellenséges kategóriába sorolta a rendszert bíráló szocdem személyeket a belső emigrációban élőket is ( bár velük szemben érdekes taktika volt megfigyelhető. A kádári konszolidáció, „aki nincs ellenünk, az velünk” jelmondat jegyében minél több régi szakszervezeti funkcionáriust próbált semlegesíteni, bevonni a reformfolyamatok peremén, akár szakszervezeti vonalon is ( Kisházi Ödön, Vas Witteg Miklós személyére utalnék). Egyre közelebb kerülve időben napjaink történéseihez, elérkeztünk 1989/90. év eseményeihez, amely a remény hónapjait jelentették a tevékenységét 1948 ill 1956. után ismét újjáalakuló párt számára. Sajnos a várakozások ( 15% körüli választási eredményt jósoltak elemzők 1989 őszén ), és a rideg valóság között óriási szakadék tátongott. Történészként ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy dokumentálhatóan létezett valamilyen elképzelés, szándék egy baloldali erőtér kialakítására az akkori pártvezetés ill. a reform-szárny között, de a negatív fejlemények ( választási kudarc ) életképtelenné tették ezeket a várakozásokat. Az 1990 májusa utáni évek, évtizedek történéseibe nem mennék bele, őszintén szólva méltatlan lenne egy ünnepi összegzéshez.


Egy 1947-ből származó idézettel zárnám mondandómat, amely (egyfajta erkölcsi tanulságot is magába foglalóan) összekötő eleme is lehet ennek a 125 évnek:
„ Inkább szűnjön meg ma a Szociáldemokrata Párt egy becsületes és határozott kiállás következtében, és ezzel maradjanak meg erkölcsi értékei a jövő számára, mintsem hogy napról-napra lemorzsolódva, a szégyenletes és állandó megalkuvás következtében úgy szűnjön meg, hogy az utókor csak, mint bátor kiállásra és határozottságra képtelen, eszmei alapjaitól eltávolodott mozgalomról emlékezzen meg a feltámadás minden reménye nélkül.”
Mielőtt valaki félreértené, itt most természetesen nem a megszűnés óhaja vagy kényszere miatt fontos az idézet tartalma, éppen ellenkezőleg.

Facebook oldalunk



Események

Hírek

Népszava

Népszava: utolsó 24 óra cikkei
Loading…
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Feliratkozás hírlevélre

Kapcsolataink

  SI  pes