A demokratikus szocialista gondolkodás középpontjában a dolgozók, a munkásosztály áll. A cikk célja bemutatni, hogy ennek nem pusztán erkölcsi, hanem mélyebb gazdasági és politikai okai vannak. Bár sok társadalmi csoport szenved el igazságtalanságokat – mint a nők, rasszizált kisebbségek vagy fogyatékkal élők –, a demokratikus szocialista politika mégis a dolgozók osztályát tekinti a változások kulcsfontosságú szereplőinek.
A munkások mindennap tapasztalják a kapitalizmus bizonytalanságát: a kiszámíthatatlan munkahelyet, a profitorientált bérmeghatározást, a felettük gyakorolt ellenőrzést. Ez nem a rendszer hibája, hanem alapvető működési elve. A kapitalizmus a társadalom nagy részétől megvonja az anyagi biztonságot és a valódi beleszólást a saját életét érintő döntésekbe. A dolgozók függő helyzetben vannak: ha nem fogadják el a munkáltató feltételeit, megélhetés nélkül maradnak.
A cikk hangsúlyozza, hogy a kapitalizmusban a gazdasági és politikai hatalom a tőkéseknél összpontosul. Ők azok, akik profitjuk érdekében alakítják a munka feltételeit, és politikai befolyással bírnak a jogalkotásban is. Éppen ezért nem érdekeltek a rendszer megváltoztatásában vagy az olyan reformok támogatásában, amelyek növelnék a dolgozók biztonságát vagy csökkentenék a kiszolgáltatottságot. A szociális intézkedéseket, újraelosztást vagy munkavállalói jogokat célzó politikákat a tőkésosztály rendszerint ellenzi, mert ezek a profit rovására mennek.
Mindez azt jelenti, hogy a progresszív, igazságosságot célzó reformok nem valósíthatók meg a tőkések támogatásával. A változások előfeltétele egy olyan független hatalmi forrás, amely képes a tőkés érdekekkel szemben fellépni. A cikk szerint ez a forrás a dolgozók kollektív ereje.
A munkásosztály különleges pozíciója abból fakad, hogy a kapitalisták profitja nap mint nap a munkavégzésükön múlik. Ha a dolgozók megtagadják a munkát – például sztrájkkal –, a rendszer alapvető működése áll le. Ez olyan hatalom, amelynek nincs birtokában más társadalmi csoport. A munka megtagadása egyszerre képes nyomást gyakorolni az egyes munkáltatókra és a politikai intézményekre.
Ahhoz azonban, hogy ez az erő valóban érvényesülhessen, a dolgozóknak osztállyá kell szerveződniük. A cikk hangsúlyozza: a munkások nem csak elszenvedői a rendszer igazságtalanságainak, hanem potenciális alakítói is. Történelmileg minden jelentős jóléti reform, munkavállalói jogkiterjesztés vagy társadalmi egyenlőséget célzó mozgalom a dolgozók szervezett fellépésére épült. Ez igaz a polgárjogi mozgalmakra, a választójog kiterjesztésére és a szociális reformokra világszerte.
A munkások szerepe tehát kettős: egyrészt ők azok, akik a kapitalizmusban a legsúlyosabb anyagi és hatalmi kiszolgáltatottságot élik át, másrészt strukturális helyzetükből adódóan ők azok, akik képesek a rendszer működését megakasztani, és így valódi politikai engedményeket kicsikarni. Ez a kettős tényező – az erkölcsi sürgetés és a stratégiai erő – az oka annak, hogy a demokratikus szocialista politika a munkásosztályt tekinti a társadalmi változás központi szereplőjének.
https://merce.hu/2024/11/17/miert-eppen-a-dolgozok-miert-a-munkasosztaly